Fordítások

Mentális irányváltás

Minden élőlény olyan jelenség, ami mozgásban van; s ez nem csak a fizikai testünk elmozdulását jelenti egyik helyről a másikra. A fizikai mozgás mellett létezik egy másfajta mozgás is, amit átváltozásnak neveznek. Minden élőlény alá van rendelve egy folyamatnak, ami által sohasem marad ugyanolyan, mint azelőtt. Ez az átváltozási folyamat fizikai és mentális síkon is lejátszódik. A test átváltozását gyermekkor, fiatalkor, felnőttkor és öregkorként éljük át, a szervezetünk fizikai inkarnációban megy át ezen a folyamaton. A külső átváltozás mögött van egy belső, mentális átváltozás is, ami átélésekre és tapasztalatokra van alapozva. Minden új élmény egy új tapasztalat, ami gazdagítja a tudatot. Ezt a fejlődés fogalma alatt ismerjük. A bolygó minden élőlénye alá van vetve az átalakulási- vagy fejlődési folyamatnak, ami a primitív mentális és fizikai szervezetet magasabb fokú intellektuális szintre emeli, és az által az átélés és az alkotóerő kifejlődésének sokkal jobb eszközeivé válnak, mint azt megelőzően.

Ez a nagy átalakulási folyamat különösen fontos azoknak a lényeknek, amelyek emberként jelennek meg itt a földön. Ennek az az oka, hogy az emberek annyira fejlettek, hogy képesek az átváltozást nappali tudattal átélni, az állatokkal ellentétben, amelyek még csak ösztönösen és nagyon fejletlen érzékeken keresztül élik ezt át. Az állatoknál ez egy afféle automatikus funkció: nem képesek morális törvényeket megszegni, hanem az ösztönükön keresztül teljesítik be azokat a törvényeket, amik érvényben vannak az állatvilágban, az ő speciális fajuknál, amelyhez tartoznak. A róka nem érez lelkiismeret furdalást, mert „lopott” egy tyúkot és a tigrist sem zavarja, hogy megölt egy másik élőlényt. Gyilkolás, lopás, féltékenység és sok minden más, amit az ember a legmagasabb fokú erkölcstelenségnek tart, csúcsképességként, erényként van jelen az állatvilágban. Ha a ragadozó állat képes lenne a lelkiismeretfurdalásra, akkor éhen halna. Ezzel ellentétben, miért képes a még szintén az állatvilághoz tartozó másik lény lelkiismeret furdalást érezni, és az életet egy egészen más formában megélni ezen a bolygón?

A földi ember és az állatvilághoz tartozó többi élőlény közt van egy fontos különbség. A földi ember útban van kifele az állatvilágból egy magasabb fejlődési szakasz felé, amelynek az elvei és törvényei egyre inkább érvényesülnek a tudatában. Olyan mentális mozgást él át, amely az állatból igazi emberré való átváltozást képviseli. Az állatok mentális mozgása ösztönös, a lelkivilágukban nem okoz konfliktusokat, míg a földi embernél van egy degenerálódó állati mentalitás és egy kezdődő emberi mentalitás; a kettő közti feszültség a földi ember tudatában elkerülhetetlenül konfliktusokat és belső küzdelmet okoz. Az állatot saját létfenntartási ösztöne vezeti és irányítja, ami képessé teszi azt cselekedni, ami megfelel az aktuális helyzetnek, amit átél. A „megfelelő” az állat számára mindig azt jelenti, ami számára vagy a fajtája túlélése érdekében előnyös.

A földi ember tudatában kezd megjelenni egy olyan természet, ami ellentétben van az állatéval. Míg az állatot saját létfenntartási hajlama vezeti, az embernek szükséges nappali tudatakaratával egyre inkább meghatározni életmódját és magatartását. A nappali tudatakarat gyakran szöges ellentétben áll az állatvilágból örökölt önfenntartási ösztönnel, ami még mindig megszokott tudatként van jelen a földi ember szokásaiban. Ezáltal konfliktusok keletkeznek. Az állatnál az önfenntartási ösztön és az egoizmus követése természetes és boldog életátélést eredményez, míg az embereknél ugyanennek a tendenciának a követése szerencsétlenséget és szenvedést okoz. Előfordul, hogy az egyén nem érzi ezt azonnal, hiszen az önfenntartási ösztön egy megszokás. Átélve önzése hatásait, az ekkor szerzett tapasztalatok mozgást, változást keltenek az ember tudatban, aminek a hatására irányváltozás történik. Ahol az irányvonal korábban az erősebb igaza volt, és a hasznos jelentése az ember saját hasznát jelentette, azt innentől az akaratával kellett megteremtenie, önzését, örökölt állati hajlamait, vágyait le kellett küzdenie, hogy a boldogságot megélhesse. Az ember lassan kezdi megérteni, hogy a sok kívánt dolga kellemetlenséget, szenvedést okoz a mások számára, és akaratával kényszeríti magát a kívánt dolgaiból soknak a feladására. Akarata révén készteti magát azon vágyak feladására, amelyek másoknak kellemetlenséget és szenvedést okoznak. Ezzel párhuzamban belenő egy új életállapotba, az élete egy új irányt kezd követni, aminek a célja, hogy a teljesség hasznára éljen. Ennek az eredménye nem a gyilkolás, rablás és küzdelem lesz, hanem az embertársak iránti szeretet megerősödése, és az intellektuális képességek kialakulása, ami a földet egy olyan világgá változtatja át, ahol a humanizmus, művészet és tudomány virágzik, mint sohasem korábban és az államok egyetlen embervilággá egyesülnek, ahol az erősebb igazsága fogalom nem létezik többé.

Már sok olyan dolog történt, hogy az emberiséget ebben az irányba segítse, de még mindig hiányzik valami ahhoz, hogy az emberek el is jussanak oda. A vallások segítették az embereket az út nagy részén. Megváltásról való vakhite miatt néhány ember még mindig vezethető a valláson keresztül. De egyre többen vannak a világban, akik nem elégednek meg a hittel. Élethez való tudományos hozzáállásuk és kifejlett intelligenciájuk révén már nem hisznek a hittételekben, a vallási ceremóniák már nem hatnak rájuk ösztönzően. Tényeket követelnek és érteni akarnak, nem csak hinni. Szükségük lenne egy útmutatásra, amivel irányba tudnak állni. Az emberek – sok kis hajóhoz hasonlatosan, amely egy nagy mentális világtengeren vitorlázik, –  mindegyike ugyanazon kikötő felé igyekszik, egymástól teljesen eltérő véleménnyel az útirányról. Ezért óriási káosz uralkodik ezen a tengeren, katasztrofális összeütközések történnek minden pillanatban. Nem csak egyes hajók ütköznek össze és sérülnek meg, hanem előfordul az is, hogy hajók egész csoportja süllyed el. Világháború, forradalmak, szabotázs vagy minek lehet nevezni ezeket a háborús cselekményeket, aminek a célja a  hajók együttes elsüllyesztése a mentális világtengeren.  A hajók elsüllyedhetnek, de a kapitány mindig kap egy új hajót, hogy tovább tudjon vitorlázni, és a kapitány ebben az esetben az élőlény énje, aki próbálja megtalálni a helyes irányt a közös cél felé, elérni a közös kikötőt, amely az a mentális állapot, amelyikre az „Isten hasonmása” fogalom a jellemző.

Sok tengeri hajós hajlik arra, hogy azt higgye, csak ő tudja a helyes irányt és ezért jó fele hajózik, de a valóság az, hogy rossz irányban halad és nem találja meg a kikötőt azokkal az eszközökkel, amikkel tájékozódni próbál. Speciális teóriáktól, politikai, vallásos elképzelésektől és ehhez hasonló dolgoktól eltelten -, amelynek állításuk szerint a célja, minden ember célja, – időnként megpróbálják erőszakkal és hatalommal, néha pedig fanatikus kinyilatkoztatásokkal rábeszélni a többi hajóst, hogy az ő irányukat kövessék. De nincs az a vallásos mozgalom, szekta vagy világvallás, sem a manapság létező pártok, amely képes lenne az egész világ emberiségét megnyerni követőjének. Valamennyi mozgalomnak többé-kevésbé rossz az iránya.

Miben mutatkozik meg ezeknek az életiránytűknek az elhajlása? Ezek a politikai és vallási mozgalmak és eszmei egyesületek a felebaráti szeretetről és a humanitásról beszélnek, de a valóságban abszolút nem értik a szeretet természetét. Heves szimpátiájuk van valamivel és erős antipátiájuk valami más ellen, egy ellenszenv, amit bizonyos esetben szent haragnak, jogos dühnek neveznek, és néha gyűlöletnek is. A mentális világtenger hajói mindaddig nem érik el a hőn vágyott kikötőt, ameddig a fedélzetükön gyűlölet és antipátia van. A valódi emberi szeretet, amit Krisztus az embereknek megmutatott, és amiről az ókor bölcsei is beszéltek, nem ellenszenvvel fordul valaki vagy valami felé. Krisztus azt mondta: „Szeresd azokat, akik gyűlölnek és üldöznek téged”. Arról is beszélt, hogy meg kell bocsátani nem csak hét alkalommal, hanem hetvenszer hét alkalommal naponta. Senki sem került még olyan helyzetbe, hogy egy nap alatt többször is meg kelljen bocsátania. Megtanulható a megbocsátás? Addig nem, amíg az ember pusztán az érzéseire támaszkodik. Ehhez az intelligencia segítségével meg kell érteni, hogy egyetlen lény sem lehet másféle, mint amilyen, a cselekvésmódjával egy bizonyos fejlődési stádiumot képvisel, ami tapasztalatokra és őskori átélésekre van alapozva, amiből következik, hogy „nem tudja, mit cselekszik”, ha tudta volna, nem csinálta volna.

Mikor valaki nem képes a többséghez hasonlóan cselekedni, annak az az oka, hogy a tudatában már létezik egy tapasztalat arról, hogy ezt nem helyes így csinálni. A másiknak nincsenek ilyen tapasztalatai. De a jövőben ő is el fogja az efféle tapasztalatokat sajátítani, méghozzá azért, mert neki kell aratnia azt, amit elvetett. És akkor a továbbiakban nem tud majd ő sem úgy cselekedni. Nem követelhető meg egyetlen élőlénytől sem az, hogy másképp cselekedjen, és olyan tapasztalatokból induljon ki amilyen neki nincs. Ez ugyanaz volna, mint azt követelni, hogy egy gyermek felnőttként cselekedjen. Kozmikus szemléletben nézve sok ember itt a földön még gyermekhez hasonlóan cselekszik. De az eljövendő reinkarnációk során ők is változnak, felnőnek, vagyis gondolkodásukban és cselekvésmódjukban egyre emberiesebbé válnak.

Felmerül a kérdés: az úgynevezett szellemi tudomány hasonlatosan egy vallásos szektához, szintén megpróbál követőket toborozni és annak látszatát kelteni, hogy szabadalma van az igazságra? Vagy ez egy olyan hajó, ami rá akarja beszélni a többieket az ő követésére? A válaszom a következő: az én munkám nem lesz alapja semmilyen egyesületnek, szektának, gyülekezetnek vagy pártnak. Senkit sem lehet majd rábeszélni, hogy az egyesület tagja legyen, mivel nem létezik az egyesület, aminek a tagja lehetne. Azok, akiket a kozmikus elemzéseim vonzanak és vágynak e világkép tanulmányozására, amit a fő munkámban az Élet Könyvében és más könyvekben papírra vetek, azt annak a belső mozgásnak vagy átváltozásnak alapján kell majd tenniük, ami már a saját tudatukban történik. Ha ezek a tapasztalatok még nem léteznek a tudatukban, akkor a munkám egyáltalán nem fogja felkelteni az érdeklődésüket. Egy belső, organikus funkciónak kell létrejönni, és ezt nevezik felebaráti szeretetnek. Ez egy emberies szeretet, ami nem tartalmaz semmiféle gyűlöletet az úgynevezett gonosz vagy igazságtalan ellen. Mikor a gonoszság, igazságtalanság és ördögiség egy nem kész állapot eredménye, akkor az nem lehet másképpen, mint ahogy az jelenleg van.

Nem az a cél, hogy ez a gonosz mindig is létezzen a földön. Az élőlények fejlődése és átváltozása tovább folytatódik, annak ellenére, hogy az emberek néha úgy vélik, ez nem halad elég gyorsan. A mai időkben egy túlpörgetett fejlődésnek vagyunk a része, minden sokkal gyorsabban történik, mint egy évszázaddal ezelőtt. Ez óriási plusz információ a földi ember számára. A nagy világháborúk, forradalmak, munkanélküliség, a sok fizikai és lelki betegség, egyéni nehézség, aminek minden ember részese, közreműködik abban, hogy az ember béke utáni vágya egyre erősebb és erősebb lesz. Az intelligencia is fejlődik, ez által volt képes a tudomány és a technika oly nagy léptekben előre haladni. A tudomány és technika önmagában nem képes békét teremteni a világban, mert akkor a béke már rég valóság lenne. A vallások, szekták és a pártok sem képesek erre. Ellenkezőleg, a befolyásuk az emberekre egyre csökken azért, mert az intelligencia fokozatos fejlődése miatt az ember már nem képes hinni sem a vallási sem a politikai dogmákban. Az irányváltást, a béke fele vezető utat minden egyes embernek a saját tudatában, tapasztalatokon és átéléseken keresztül kell megteremtenie. Hogyan képes a szellemi tudomány hasznára lenni a kutató embernek? A kozmikus elemzések tanulmányozásán keresztül azok, akik nagy tapasztalat anyagot birtokolnak, képessé válnak rendet teremteni a tudatukban lévő tapasztalat anyagban. Elkezdik felismerni az összefüggést és a szándékot a látszólag véletlen és értelmetlen események és átélések mögött. Perspektívát kapnak az élményeikre ott, ahol az élet korábban semmitmondónak és jelentéktelennek tűnt. Az alap az egyén saját tapasztalat anyaga, akinek lehetősége van ezen dolgozni a szellemi tudomány követése által, elméletben, és a gyakorlatban is, segítségével hajóját a szellemi kikötő irányába vezérli, ami az a béke, amiután az emberek vágynak. Ez belső valóság lesz az embereknél, majd külső realitássá válik, ami a gondolatokon, érzékeken és cselekvéseken keresztül sugárzik a hétköznapokban.

Miről ismerhető fel az, ha valaki a mentális hajójával irányt vett a béke kikötője felé? Ezt az ember érzékeli a környezetével szembeni saját reakcióján. Ha valaki könnyen lesz mogorva, rosszkedvű vagy ingerlékeny, és barátságtalanul kritizálja a másik ember hozzáállását és cselekvésmódját, akkor valami hiba van a kompasszal és felmerül az összeütközés és a zátonyra futás veszélye. De ha az ember az akaratát a gondviselés felé irányítja és segítséget kér a felmerülő helyzetek megfelelő kezelésére, és a többi embert olyan rokonszenvvel és szeretettel fogadja, ami a legjobbat hozza ki mindenből és mindenkiből, akkor a harag és az irritáció sötét árnyai meghátrálnak és a szeretet napfénye felsugárzik a tudatban és bevilágítja azt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük